Történetek

GAZDAG VAGY SZEGÉNY

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt apa!

- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk!

⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮

MEREDITH LEVELE

Múlt hónapban meghalt a 14 éves kutyánk, Abbey. Másnap a 4 éves kislányunk Meredith sírdogált és arról beszélt, mennyire hiányzik neki Abbey. Megkérdezte, tudnánk-e írni egy levelet Istennek, hogy amikor Abbey a mennybe jut, az Isten felismerje őt. Azt mondtam, szerintem tudunk, és a kislányom elkezdett diktálni:
Kedves Isten,
Megtennéd, hogy vigyázol a kutyánkra? Tegnap meghalt és veled van már a mennyben. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy az én kutyusom volt, még ha beteg is lett. Remélem, fogsz vele játszani. Szeret úszni és labdázni. Küldök egy képet rólunk, hogy amikor meglátod, tudd, hogy ő az én kutyám! Tényleg nagyon hiányzik nekem.
Szeretettel, Meredith

Betettük a levelet egy borítékba egy fotóval Abbeyről és Meredithről. Megcímeztük Istennek/A mennybe. Ráírtuk a saját címünket is. Aztán Meredith egy csomó bélyeget tett rá, mert szerinte az sokba kerül, hogy a levél eljusson a mennybe. Délután be is dobta a levelet a postán. Pár nappal később megkérdezte, megkapta-e a levelet Isten. Azt feleltem, valószínűleg igen.

Tegnap egy csomag hevert a tornácon arany papírba csomagolva, Meredithnek címezve egy ismeretlen kézírással. Meredith kibontotta. Egy könyv volt benne: Mr. Rogers: Amikor meghal a kedvencünk. A belső oldalán ott volt a levél, amit Istennek címeztünk nyitott borítékkal. Az első oldalon ott volt Meredith és Abbey fotója ezzel a szöveggel:

Kedves Meredith,
Abbey megérkezett biztonságban a mennybe hozzám. A fotó, amit küldtél, nagy segítség volt felismernem őt.
Abbey már nem beteg többé. A lelke itt van velem ahogyan a te szívedben is. Abbey imádott a te kutyádként élni. Mivel a mennyben nincs szükségünk testre, így nincs zsebem se, ahova eltehetném a képedet, ezért visszaküldöm ezzel a kis könyvvel, hogy legyen valami, ami Abbeyre emlékeztet majd.
Köszönöm a gyönyörű leveled és köszönöm az anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Milyen csodálatos anyukád van. Őt is kifejezetten neked választottam. Áldásomat küldöm minden nap és ne feledd, hogy nagyon szeretlek. Tudod, hol találsz! Ott vagyok, ahol a szeretet!
Szeretettel, Isten.

⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮

AZ UTÓLSÓ KÖNNYCSEPP

Az aluljáró homályában egy öreg bácsika kuporgott a hideg kövön.
Az emberek elmentek mellette. Nem néztek rá, vagy ha mégis, akkor furcsa, semmitmondó tekintetük szinte égetett.
Fájt neki ez a tekintet nagyon.
Ugyan mit tudják ők, hogy miért van itt. Csak egy koldust látnak, pedig ő több.
Ő egy ember, egy ember, akinek ez a sorsa. Belenyugodott. A szíve mégis tele volt fájdalommal. Egy kisfiú megállt előtte ragyogó, kipirult arccal.
-Te vagy az télapó? – kérdezte, s szemében huncut fény csillogott.
Az ősz, öreg emberke megsimogatta szakállát, majd így válaszolt:
-Igen én vagyok. S látva a kisfiú örömét eltűnt belőle a fájdalom és minden rossz emlék, csak a jó maradt.
Szívét melegség járta át és boldog volt. Abban a percben talán a legboldogabb a világon.
Fáradtan lecsukta szemeit, amiből egy könnycsepp még utat tört magának.
Utolsó könnycsepp.
Szép csendben elaludt és reggel mikor rátaláltak, már megfagyott.

⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮

Lássátok a tavaszt!

Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: Vak vagyok, kérem, segítsenek!

Arra ment egy újságíró és látta a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát és a másik oldalára írt egy mondatot.

Délután visszatért a vak emberhez és látta a kalapban sok pénz van. A vak felismerte lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.

Az újságíró így válaszolt:

- Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.

Mosollyal az arcán távozott. A Vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt: Tavasz van és én nem láthatom!

⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮

MESE A SZERETETRÖL

Valamikor réges régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék. Övék az erdő, övék a kismadár, mely rájuk szállt, s minden, minden.Jött a tavasz, minden kizöldült mellettük. Jött a nyár, jött az ősz. Majd jött a tél, s jött az ember. Sokáig bolyongott az erdőben, maj

d meglátta ezt a két fát, s vette a fejszéjét. Kivágta őket. Fájtak a csapások, de talán az még jobban, hogy szétszakítják őket.A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. A fiú egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfelejtette vele szerelmesét. Sok - sok díszes ajándék került alá. S, boldog volt. - Hát igen. Ez az igazi élet! -gondolta.Eközben a lány-fenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék... semmi. A lány nagyon elkeseredett. - Lám, hiába éltem. Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? - kesergett.Elérkezett Karácsony, a szeretet ünnepe. Az egész föld ünnepelt, s boldog volt, hiszen gyermek született, fiú adatott nekünk. Mindenki boldog volt...Mindenki... Mindenki? Nem. Ott, ahova afiú-fenyő került veszekedés volt. A pénz. Már megint a pénz. S a férj otthagyta feleségét karácsony szent ünnepén.Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott. 

- Hiába éltem - kesergett a fiú. - Á, dehogy - szólt a lány- nem az a lényeg, hogy gazdag vagy, vagy éppen szegény, hanem csak annyi, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt. Szeretettel a másik iránt. S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében.

⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋰*⋱⋮⋰*⋱⋮